• ro
  • hu
  • en
  • Európai alapok

    Mezőgazdasági és vidékfejlesztési beruházások támogatása

    Az OTP Consulting Románia Kft. célja, hogy széleskörű pénzügyi és szakmai tanácsadási szolgáltatásokat nyújtson ügyfelei magas elégedettségére.

    A vállalat 2007-től vesz részt projektek előkészítésében és megvalósításában. Ez elkezdődhet már az igények azonosításánál és projektötletté alakításánál és tarthat a projektmenedzsmentig majd a megvalósítás utáni monitorizálásig.

    Az OTP Bankkal együttműködésben, a vállalat átfogó pénzügyi és szakértői szolgáltatáscsomagot, illetve kedvező finanszírozási lehetőségeket kínál a projektek akadálytalan megvalósulása érdekében.

    Az OTP Consulting Románia vezetéséért és működéséért Olti Ágoston felel, aki 2008 óta a vállalat menedzsere. Olti Ágoston 17 éves tapasztalattal rendelkezik a beruházási projektek területén, dolgozott számos országos, nemzetközi és határokon átnyúló együttműködési program értékelőjeként és programigazgatójaként, továbbá a Románia-Bulgária 2007-2013-ra szóló határon átnyúló együttműködési program projektértékelőinek trénereként is. Ami a vállalaton belüli tevékenységét illeti, Olti Ágoston biztosítja a vállalat fejlesztési stratégiájának megvalósítását, irányítja és koordinálja a központ és a regionális irodák működését, valamint a vállalat különböző projektjeinek megvalósításában is részt vesz.

    Növénytermesztő gazdaságok létrehozása/fejlesztése

    Kapcsolat

    Állattartó gazdaságok létrehozása/fejlesztése

    Kapcsolat

    A mezőgazdasági termékek feldolgozásával/ forgalmazásával és/vagy fejlesztésével kapcsolatos beruházások

    Húsfeldolgozó és csomagoló üzem; tejfeldolgozó üzem; kombinált takarmányüzem létrehozása.

    Kapcsolat

    Mezőgazdasági termékek feldolgozása nem-mezőgazdasági termékek elérése céljából

    Sütőipari termékeket, péktermékeket, extrudált élelmiszertermékeket gyártó üzem létesítése/fejlesztése.

    Kapcsolat

     

    A vállalat jelentős tapasztalattal rendelkezik a mezőgazdasági beruházások terén, mind az új egységek (tanyák, üvegházak, feldolgozó üzemek) létrehozására, mind a meglévő létesítmények fejlesztésére (mezőgazdasági eszközök vásárlása, a termelési tevékenység bővítésére szolgáló berendezések vásárlása stb.).

    A vállalat tevékenységét több regionális irodában fejti ki annak érdekében, hogy biztosítani tudja a könnyed munkavégzést, az ügyfelekkel való rendszeres találkozókat, valamint a projektek megvalósítási helyszínére történő látogatásokat.

    Az OTP Consulting Románia irodái megtalálhatóak: Bukarest – székhely; regionális irodák: Csíkszereda, Nagyvárad, Szatmárnémeti és Kolozsvár.

    Kapcsolat

    OTP Consulting Romania

    Bukarest, II. kerület, Dacia sugárút, 83-as szám, első emelet
    Tel: (+4) 0371-532.201
    E-mail: consulting@otpbank.ro

    Nagyváradi regionális iroda

    Nagyvárad, Avram Iancu út, 2-es szám
    Tel: (+4) 0755-000.313
    E-mail: consulting@otpbank.ro

    Csíkszeredai regionális iroda

    Csíkszereda, Petőfi Sándor út, 7-es szám
    Tel: (+4) 0755-000.337
    E-mail: consulting@otpbank.ro

    Szatmárnémeti regionális iroda

    Szatmárnémeti, Szabadság tér, 14-es szám
    Tel: (+4) 0755-000.142
    E-mail: consulting@otpbank.ro

    Kolozsvári regionális iroda

    Kolozsvár, Egyesülés tér (Piața Unirii), 23-as szám
    Tel: (+4) 0755-000.313
    E-mail: consulting@otpbank.ro